HuDeEn
Ön a 3595735 látogatónk

Csabai Kolbászfesztivál

CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL



„Hazánk, különösképpen pedig Alföldünk helységei általában szegények természeti, történelmi, műemléki kincsekben. Mégis közülük nem egy vált már a múltban is híressé lakói keze munkájának valamely kiváló terméke, produktuma révén. Makót hagymájáról, Szegedet paprikájáról, Kiskunhalast csipkéjéről, Hódmezővásárhelyt fazekasságáról, Mezőkövesdet és Kalocsát népi hímzéséről, Békéscsabát pedig kolbászáról ismerte meg ország – világ.” (Dedinszky)

„A Csabai Kolbászfesztivál a csabai kolbász hagyományára épül, széles felületen érintkezik a város tradícióival, szokásrendjével, gazdasági múltjával és jelenével, civil közösségeivel.

A város környékének legfontosabb hungarikuma a földrajzi területvédelem alatt álló csabai kolbász, a helyi élelmiszerkészítés csúcsterméke, egyik legfontosabb kistermelőknek és üzemeknek megélhetést is biztosító, bel- és külföldön egyaránt jól eladható élelmiszer. A leginkább imázsalakító tényező, mely az emberekben jó képzeteket alakít ki.

Dedinszky Gyula evangélikus lelkész néprajztudós a csabai néplélek egyik megnyilvánulásának tekintette, hiszen az előretekintést, a biztonságra törekvést, a takarékosságot sugallja.

A kolbászfesztiválnak köszönhetően egy olyan rendezvény jött létre Békéscsabán, amely bemutatja a térség gasztronómiai hagyományait, és lehetőséget teremt más vidékek számára is a bemutatkozásra. Az elmúlt években a rendezvény szervezői egyre több mindent adtak hozzá a kolbász tematikához: az őrölt paprikakészítést és a helyi kismesterségek bemutatását, a disznóvágási hagyományokat, a hurka- és cigánka készítést, a borkóstolást és a helyi pálinkakészítést, a térség turisztikai adottságait, kulturális értékeit, mindezt népünnepély hangulattal fűszerezve. Érződik, hogy a fesztivál a térség élelmiszeripari és gasztronómiai kisvállalkozói számára is fontos gazdasági lehetőséget jelent. Hatásával jól illeszkedik ahhoz az agrárpolitikához, mely a családi gazdálkodásra, a helyben megtermelt alapanyagok helyben történő, minőségi feldolgozását tartja a magyar mezőgazdaság fejlesztési irányának.

A fesztivál 18. évadját készíti elő, az eddigiek rendezőnek, együttműködő partnernek és résztvevőnek egyaránt sok tapasztalatot adott. Ezen túl olyan, közvélemény-kutatásra alapozott tényanyag is a rendelkezésünkre áll, mely biztos kiindulópontot jelent egy középtávú fejlesztési koncepció vizionálásához, megfogalmazásához. Ennek alapján jól leírható a fesztivál, mint szervezett esemény, mint gazdasági tényező, és mint turisztikai termék.

Napjainkra Magyarország és Közép-Kelet Európa egyik legismertebb, leglátogatottabb turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális rendezvényévé nőtte ki magát. A büszkeséget tovább fokozza, hogy idén a csabai kolbász hungarikum lett.

2009-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Magyar Fesztiválszövetség, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szervezésében végzett fesztiválminősítés keretében a Csabai Kolbászfesztivál a magyarországi fesztiválok közül egyedüliként kapta meg a kiváló minősítésű gasztronómiai fesztivál címet, melyet 2012-ben újra kiérdemelt.

<
+
>
A nagyobb méretben való megtekintéshez, kérjük kattintson a képre!

Békéscsaba

Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6.

 

 

Időjárás
Hőtérkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu

Nagyítás A A A Oldal ajánlásaNyomtatás