HuDeEn
Ön a 3942199 látogatónk

Mohácsy Mátyás agrártörténeti jelentőségű életműve

Mohácsy Mátyás Békéscsabai születésű (1881), elsőként édesapja révén ismerkedett meg a kertészkedés alapismereteivel. Gimnáziumi tanulmányai után a budapesti Kertészeti Tanintézetben szerzett végzettséget. A 20. század első évtizedében főleg külföldön tanult, ott gyarapította ismereteit. 1914-ben már Nagybocsokban, a kertmunkásiskola igazgatója lett, de az első világháború kitörésével besorozták és hamarosan orosz hadifogságba esett. Hat évig tartott, ennek ellenére sikerült a helyi gyümölcstermesztés módszereit elsajátítania. 1920-ban tért haza és a Kertészeti Tanintézetben kezdett dolgozni, ahol 1930-ban már az igazgatói tisztséget töltötte be. Öt év múlva részt vett az első hazai kertészeti, tudományos kiadvány megjelentetésében.

Kiemelkedő tudományos tevékenységet folytatott, számos könyve, tudományos cikke jelent meg. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, majd 1957-ben a mezőgazdasági tudományok doktora lett.

Részt vett a Magyar Faiskolai Szövetség és a Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének megalakulásában. Közreműködésével jött létre az Országos Pomológiai Bizottság, amelynek elnöki tisztségét is betöltötte. A második világháború után, az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karának első dékánja lett.

 

Főbb művei:

1928.   Bogyós gyümölcsűek, ribiszke, köszméte, málna, szeder és szamóca termesztése

1936.   Dió-, mandula-, mogyoró- és gesztenyetermesztés

1951.   Őszibarack termesztése

1956.   A szilva termesztése és házi feldolgozása

<
+
>
A nagyobb méretben való megtekintéshez, kérjük kattintson a képre!

Békéscsaba

Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6.

 

 

Időjárás
Hőtérkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu

Nagyítás A A A Oldal ajánlásaNyomtatás