HuDeEn
Ön a 3596945 látogatónk

Hírek

2016. november 24.
„Műhelylátogatás” a városházán: nyílt napot szerveztek középiskolásoknak
Képviselői székekben készültek a diákszelfik, mielőtt Békéscsaba első számú épületében, a történelmi eseményeket is megélt polgármesteri hivatal dísztermében megkezdődött az az egész délelőttös program, amelyet tizenéveseknek szerveztek a hivatal munkatársai. Az önkormányzat 2016–2020. évekre elfogadott Ifjúsági Koncepciójában fogalmazódott meg a nyílt nap gondolata, amelyre első alkalommal 2016. november 23-án került sor.

A mintegy ötven meghívott a hivatal reprezentatív dísztermébe érkezett, ahol az előző napi közgyűlési ülés bútorai között foglalhattak helyet. A diákokat köszöntve Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy a kétszáznál is több munkatárssal bíró hivatal a város igazi műhelye, ahol előkészítik és végrehajtják a testület döntéseit. A városvezető kiemelte, hogy a program egyrészt a városlakók és különösen a fiatalok felé történő nyitást hivatott kifejezni, másészt nem titkolt cél, hogy a diákok – akik közül talán a jövő képviselői is kikerülhetnek – megismerhessék a közügyek intézésének módját. A polgármester, majd Kis Tibor alpolgármester elnökletével megtartott diákülésen Dr. Bacsa Vendel jegyző beszélt a Közgyűlés működéséről, majd a hivatal egyes szervezeti egységeinek vezetői mutatták be munkájukat, különösen annak a fiatalokat érintő oldalát. Így megtudhatták a fiatalok többek között, hogy egy jól sikerült péntek estén milyen „bulikihágások” esetén számíthatnak a hatóságok szankcióira, milyen engedélyt kell beszerezni egy közterületi diákprogram megrendezéséhez, az Önkormányzat hányféle támogatással segíti a tinédzsereket, hogyan kell jelentkezni a nyári diákmunkaprogramra, milyen – ifjúságot is érintő – beruházások valósulnak meg Békéscsabán a Modern Városok Program részeként és az ifjúsági koncepciót végrehajtva mely programok színesítik a békéscsabai diákéletet. Az iskolások az egyes beszámolók elfogadásáról a képviselői szavazógép megnyomásával döntöttek.

Az ülést követően a diákok végigjárták a hivatal központi épületét, mielőtt pedig visszatértek iskolájukba, hasznos tájékoztató kiadványokkal lettek gazdagabbak, amelyek segítik őket például az ösztöndíjak megpályázásnál vagy állásjelentkezés esetén egy motivációs levél megírásánál.

A hivatal munkatársai a novemberi program kiértékelését követően szerveznek a jövőben hasonló programot az érdeklődő középiskolásoknak.

<
+ + + + + + +
>
A nagyobb méretben való megtekintéshez, kérjük kattintson a képre!
Add a Facebook-hoz

Békéscsaba

Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6.

 

 

Időjárás
Hőtérkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu

Nagyítás A A A Oldal ajánlásaNyomtatás